Rétegről rétegre haladva keressük meg azt a pontot, ahol a feladat valódi természete láthatóvá válik. Építészetünk koncepcióban ölt formát, és a részletekben válik valósággá.
Számunkra az építészet felelősségteljes, időtálló kapcsolat ember és hely között: a gondolkodásunk M Á S .
Tervezési módszerünk a probléma centrumából indul ki, nem formákból és esztétikai preferenciákból. Meggyőződésünk, hogy minden építészeti helyzetnek létezik egy esszenciális állapota, amely csak akkor válik felismerhetővé, ha lefejtjük róla mindazt, ami idővel rárakódott: divatot, megszokást, formai automatizmust. A tervezés számunkra kérdésfeltevéssel indul. Az építészet progresszív pillanatai a problémák újradefiniálásából születnek.
Az építészeti tervezést döntéshozatali folyamatként értelmezzük nem formaalkotásként. A szerkezeti, energetikai, technológiai, esztétikai és térbeli kérdések nem egymást követő tervfázisok, hanem egyidejűen jelen lévő erővonalak. Feladatunk egy olyan struktúra létrehozása, amely hierarchiát teremt közöttük: a tervezés ezért tudatosan felépített stratégiai folyamat: egy előre kijelölt irány mentén történő szelekció és súlyozás. Ennek a megfogalmazása az építészeti koncepció.
A koncepció által támasztott szabályok ebben a felfogásban nem korlátozások, hanem eszközök. Nem beszűkítik a teret, hanem koncentrálják. A koncepció nem hangulati kiindulópont, hanem strukturáló elv, amely láthatatlan kézként végigvezeti a teljes projektet. Így az építészeti döntések nem eseti reakciók, hanem egy következetesen felépített rendszer következményei. Forma, anyag, arány és részlet ebből a rendszerből származik – nem önálló esztétikai gesztusként, hanem szükségszerű eredményként.
Az építészet akkor válik művészetté, amikor a szükségszerűség és a szabadság egyensúlya létrejön.
Minden projektünk meghatározó formálója az időről való gondolkozásunk. Épületeink tartósságra törekednek – fizikai és kulturális értelemben egyaránt. A múlt tapasztalati réteg, amelyből tanulunk; a jelen felelősség; a jövő pedig következmény, amelyet előre kell gondolnunk. A táj, a fény, a topográfia, az időjárás, a történeti rétegek és az emberi jelenlét együtt alkotják azt a mezőt, amelyben az építészet létrejön. Nem objektumot helyezünk el a környezetben, hanem beavatkozunk egy már létező struktúrába. Az épület azért jön létre, hogy kapcsolatot hozzon létre ember és környezet között. Az így megalkotott atmoszféra térbeli és érzéki következmény, nem esztétikai öncél. A tér tervezése élmények tervezése, de nem spektákulumként, hanem az ember mindennapi használatának finom, tartós minőségeként.