Kápolna
Helyszín
Csákberény
Funkció
Szakrális
Nettó terület
4,5 m²
Tervezés éve
2018
A kápolna a román kori apszis formáját értelmezi újra, acél szerkezettel és letisztult anyaghasználattal formálva a szakrális teret.
Román kori templom kortárs átirata: a MÁS Építészek KÁPOLNA projektje acél szerkezettel és letisztult formákkal idézi meg a szakrális tér időtlenségét.
A kápolna tervezése személyes indíttatásból született: saját esküvőnk helyszíneként egy olyan építészeti gesztust kívántunk létrehozni, amely nem díszletként, hanem valódi térbeli állításként rögzíti az eseményt. A feladat így egyszerre volt intim és általános érvényű: miként képes az építészet a szakralitás élményét létrehozni egy alapvetően profán, mezőgazdasági múltú területen?
A helyszín egy korábban elhagyott birtok, amely funkcióváltással rendezvényhelyszínné alakult. A kápolna ebben a heterogén környezetben nem uralkodó elemként, hanem orientációs pontként jelenik meg. Az építészeti tervezés során a templom archetipikus formáját vizsgáltuk, különös tekintettel a keresztény templomok apszisára. A félköríves szentély nem pusztán formai idézet, hanem térszervező eszköz: fókuszt teremt, irányt ad, és egyben nyitottságot is közvetít a táj felé.
A tömeg arányrendszere a román építészet visszafogott monumentalitására reflektál. A kápolna nem historizáló gesztus, hanem a hagyományos építészet kortárs újraértelmezése. Filigrán jelenléte ellenére erős térbeli karakterrel rendelkezik, keretet adva a Vértes lankáinak. A táj és az épített forma közötti viszony tudatos: az épület nem elszigetelt objektum, hanem horizonttal párbeszédet folytató térjel.
Az anyaghasználat redukált. Az acéllemezek választása egyszerre szerkezeti és szimbolikus döntés. Az anyag időtálló, ugyanakkor az oxidáció révén folyamatosan változik, reagál a környezeti hatásokra. Ez a változás az időbeliség és az emlékezet kérdését is beemeli az építészetbe. A kápolna így nem statikus tárgy, hanem az idővel együtt alakuló forma.
Az ideiglenesen elhelyezett padsorok és a térfalak nem dekorációként működnek, hanem a szakralitás alapvető térfeltételeit hozzák létre: arányt, irányt, csendet. A félköríves apszis zártsága és nyitottsága egyszerre koncentrál és felold. A szakralitás itt nem ikonográfiai eszközökkel, hanem térbeli fegyelemmel jön létre.
A kivitelezés saját kezűleg, barátaink bevonásával történt. Ez a közösségi építés nem romantikus gesztus, hanem az építészet és a használó közötti közvetlen kapcsolat megteremtése. A projekt ebben az értelemben túlmutat egy egyszeri eseményen: a kápolna azóta is működő tér, amely újabb és újabb közösségi aktusoknak ad helyet.
A kápolna így egyszerre személyes építészeti statement és a magyar építészet kortárs diskurzusába illeszkedő kísérlet. A szakralitás kérdését nem stiláris eszközökkel, hanem arány, anyag és táj viszonyán keresztül vizsgálja – a hagyományos és a modern építészet közötti feszültséget produktív térélménnyé alakítva.